A
KONDORFAI ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ EGYESÜLET
TÖRTÉNETE
1893-BAN Németh István
vezetésével alakult meg a Kondorfai Önkéntes Tűzoltó egyesület, melynek
parancsnokságát később Horváth Vince vette át.
Valószínűleg 1893 előtt is
működött Tűzoltó Egylet valamilyen formában, de erről már pontos információ,
leírás nem áll rendelkezésünkre.
1952-ben Herczeg
Kálmán vezetésével újjá szerveződött, és ekkor a fiatalok köztük Gaál György ,Gaál
Ferenc , Gaál József , Závecz
Győző ,Sáfár József, Siklér Károly és még jó páran felváltották
az idősebbeket.
Megalakult egy férfi, egy
ifjúsági és egy lánycsapat, akik rendszeres gyakorisággal versenyekre is
jártak.
Ebben az időszakban kapták a
lovak által vontatott tartálykocsit és kézi működtetésű vízszivattyút, melyek a
mai napig is kitűnő, működőképes állapotban vannak.
1967-ben Gaál
József vette át a parancsnokságot , az Ő idejében sikerült beszerezni egy
HONVÉD-MÁVAG típusú kismotor fecskendőt. Az Ő
vezetésével 1983-ig folytatódott a tűzvédelmi és tűzoltási feladatok ellátása.
1983-ban Laczó
György vette át a parancsnoki beosztást, az Ő vezetése idején szerzett be az
egyesület egy NDK 800-as kismotorfecskendőt. 1998 decemberében bekövetkezett
haláláig vezette az egyesületet eredményesen.
1999-ben Sebők József vette át
a parancsnoki beosztást, akinek vezetésével 2007. szeptemberében sikerült
beszerezni STEYR 690 típusú középkategóriás gépjárműfecskendőt, ami komoly
fejlődést jelentett az egyesület számára. A gépjármű beszerzéséhez nagy
segítséget nyújtott Ewald Kisilak
is. Az egyesület elnöki posztját 2007-től Herceg László tölti be.
Az egyesület 2007-ben 16 taggal
működik, ebből 12 fő vesz részt a tűzoltási és műszaki mentési bevetéseken.
Négy fő nyugalmazott tűzoltó.
2009- től
az egyesület már 20 fővel működik eredményesen. Sajnos a heves esőzések miatt
sok belvíz kárnál vettünk részt Csörötnek és
Magyarlak térségében.