Akadálymentes

Polgármesteri köszöntő

Üdvözlöm Kondorfa község honlapján!

Takács Róbert,Kondorfa polgármestere vagyok. Megtisztelő a feladat, hogy bemutathatom községünket. Az első írásos emlék Kondorfáról 1350-ből származik. A szentgotthárdi apátság alapította. Településünk a csodálatos Lugos patak völgyében terül el, körbevéve gyönyörű erdőkkel. Megterem  itt az ízletes vargánya, rókagomba (nyulica), rizike (fenyőalja), galambgomba (galambica), őzláb, és ahogy régen, most is jó néhány család megélhetését biztosítja az erdőgazdálkodás, fakitermelés. Büszkék vagyunk a XIX. századi iskolaépületünkre, ami jelenleg Szentendrén a Skanzenben látható. A falu büszkesége még a katolikus templom, ami 1850-1851-ben épült. Az itt élő emberek nagyrésze katolikus és rendszeresen gyakorolják vallásukat Dóka Ferenc plébános  Úr lelki pásztorkodásával. A falutáblánkon is kifejeződik ez, hiszen nem a megszokott szöveg, hanem az olvasható: „Isten hozott kedves vendégünk”.

Társadalmi szervezetek: Sportegyesület, Tűzoltóegyesület. Településünk az Őrségi Nemzeti Parkhoz tartozik különböző természeti kincsekkel.

Tisztelt Látogató!

Ha az Őrségben jár, keresse fel községünket és hagyományos kondorfai vendégszeretetben részesül. Remélem, hamarosan találkozunk! Addig is jó virtuális kirándulást kívánok a honlapunk segítségével. 

Várjuk szeretettel: Takács Róbert polgármester

 


Legfrisebb híreink

A Szakkör

Kondorfa község is csatlakozott a Nemzeti Művelődési Intézet A Szakkör programjához.

 


Tovább >>

Testvértelpülési megállapodás

Kedves Kondorfaiak!

 

Már az 1990-es évekre nyúlik vissza az ausztriai Großsteinbach, Großhartmannsdorf és Kroisbach településekkel fennálló kapcsolat. Sokszor voltunk már náluk és ők is többször ellátogattak hozzánk.

 

 

 

 


Tovább >>

Értesítés Fogadóóráról

Körzeti megbízott fogadóórát tart


Tovább >>